Elindították a tudást és az oktatást segítő ,,Gödöllői Program"-ot

Megjelent: 2018. június 07. 18:15
A 12 kutatóintézetet összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és az Agrárminisztérium elindította a „Gödöllői Programot”, amelynek célja az agrár-felsőoktatás és az agrárkutatás közös együttműködése, ezzel együtt a magyar mezőgazdaság versenyképesebbé tétele.


Tudás nélkül nem lehet sikeres a megújuló agrárium – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Gödöllőn. Hozzátette, fel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására, ezzel párhuzamosan pedig meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást.

A tárcavezető közölte, a szakemberek munkáját nézve, kiváló példát látott Gödöllőn a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) működésében, amely 12 szerteágazó kutatóintézetet integrál magában, mégis remekül tudnak együttműködni. Hozzátette, megismerkedve a vezetőikkel, megtapasztalta, hogy megértették, milyen plusz energiákat tud felszabadítani a különböző tudományágak együttműködése. Úgy vélte, növelni kell a magyar kutatók hazai megbecsülését, és ki kell használni azt a szellemi potenciált, amely a magyar agrárkutató intézetekben van. Ez a széles körű együttműködés jelenti a „Gödöllői Program”-ot, amelyet jelképesen most indítottak el. A tárcavezető szerint ez pedig végső soron a magyar agrárium versenyképességének javulását eredményezheti.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója elmondta, hogy intézményükhöz országosan 12 kutatóintézet és négy gazdasági társaság tartozik, amelyek lefedik az agrárium minden területét. A főigazgató három fontos kutatási területet nevezett meg, amelyek meghatározzák munkájukat: a precíziós gazdálkodás, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás és a kedvezőtlen hazai adottságú területek – amely mintegy 800 ezer hektár – hasznosításának a lehetőségei. A főigazgató közölte, igazodva ahhoz a miniszteri szándékhoz, hogy erősítik az öntözésfejlesztést, a NAIK kezdeményezi, hogy létrejöjjön egy önálló öntözési kutatóintézet.

A sajtótájékoztató végén a NAIK stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Vitafort Zrt. Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt.-vel és a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.-vel, amelynek Nagy István mint miniszter elvállalta a védnökségét.


(nak.hu)

 


Magyarország elkötelezett partnere a FAO-nak

Magyarország számára kiemelt fontosságú a családi gazdaságok és a kistermelők támogatása, ahogy a vidéki elvándorlás megállítása, a vidéki életminőség javítása és a mezőgazdaság vonzerejének erősítése is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgató-helyettesével folytatott budapesti megbeszélésén. Nagy István hangsúlyozta, hogy az agrártárca elkötelezett az önellátás, a kertművelés és a kisállattenyésztés további minél szélésebb körben való elterjesztésében.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország elkötelezett partnere a FAO-nak a szervezet céljainak megvalósításában, s mint mondta, ezt támasztják alá a közösen szervezett rendezvények is. Hazánk kész folytatni az eddigi sikeres együttműködést a FAO-val, mindenekelőtt annak budapesti hivatalaival a szervezet  közös céljainak elérése érdekében.  Az agrártárca szeretné tovább működtetni az ösztöndíjprogramot, a projektfinanszírozást és a budapesti regionális hivatalban megkezdett fiatal szakértői  programot. (AM Sajtóiroda)


 

 

A Növényvédelmi Portál cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. További információk Elfogadom