Végre száradhat a talaj

Megjelent: 2018. április 03. 08:27
Az elmúlt hét bőséges csapadékot adó időjárásából adódóan ismét romlott a belvízhelyzet az országba. Ugyan ezen a héten kissé melegebb időre lehet számítani, várhatóan csak csütörtökön és pénteken lesznek esők, záporok – áll az OMSZ agrometeorológiai előrejelzésében.

 

Az előző héten a hőmérséklet sokat emelkedett a megelőző időszakhoz képest, de az ilyenkor megszokott értékektől még elmaradt. Napsütés is jóval kevesebb volt az ilyenkor szükségesnél. A hét első felében csak elszórtan fordultak elő kisebb esők, csütörtöktől azonban 15 és 40 mm közötti csapadék hullott, a legtöbb a Nagykanizsa – Sátoraljaújhely vonal körüli széles sávban.

Az év első három hónapjában országszerte több csapadék esett az átlagosnál. A legnagyobb többlet a déli, délnyugati országrészben mutatkozik, itt a 100 mm-t is eléri. A legkisebb többlet a Kisalföld egyes részein, illetve az Alföld keleti, főként északkeleti részén tapasztalható. A talajok országszerte telítettek nem csak a felső, hanem az alsóbb rétegekben is, és különösen az Alföld déli felén és a Tisza mentén nagy területek állnak víz alatt. A melegedéssel a belvíz is egyre nagyobb károkat okozhat az őszi vetésben. A talaj hőmérséklete a felső 20 cm-es rétegben általában 7 és 10 fok között alakult, a hét közepére azonban már mindenütt kevéssel 10 fok fölé melegedett

Ezen a héten tovább melegszik az idő. A keddre virradó éjszaka egy melegfront súrolja az országot, mögötte délnyugati áramlással egyre melegebb, többnyire száraz légtömegek érkeznek, így kedden és szerdán fátyolfelhős, de többnyire napos időre van kilátás csapadék nélkül, élénk, napközben többfelé erős délies széllel. Csütörtökön és pénteken egy hidegfront hatására átmenetileg több lesz a felhő, és esőre, záporokra is számítani kell. Országosan 1 és 15 mm közötti eső várható, a keleti országrészben, főként a Tiszántúlon valószínű a nagyobb mennyiség. A szél péntekre északira, északkeletire fordul és ismét sokfelé megerősödik. A hétvégén ismét több órás napsütésre és száraz időre van kilátás. A hőmérséklet a legmelegebb órákban általában 15 és 20 fok között alakul, pénteken várható átmeneti pár fokos visszaesés. Az éjszakák jellemzően fagymentesek lesznek, kedden lehet az északkeleti területek fagyzugaiban gyenge fagy, szerdán már csak talaj menti fagy.


További részletek itt.


(forrás: OMSZ)

A Növényvédelmi Portál cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. További információk Elfogadom